2017. november 3., péntek

A megújúlt siklósi vár

A siklósi várban 2003-ban jártam legutóbb. 2007-ben nagy munkálatok kezdődtek itt, és 2015-ben a nyugati szárny belsejének a kivételével az  egész vár megújult. Persze az Európai Unió hathatós támogatásával.

A rég "barokksárga", rücskös vakolat helyett az egész épület fehér lett. Még lényegesebb változás, hogy egy reneszánsz árkádsort rekonstruáltak a kápolna elé.

A régi várudvar. A téglaburkolat helyett kőlapok kerültek az udvarra.

Az első emeleten reneszánsz ablakokat is rekonstruáltak.

2014-ben -másodlagosan befalazva- megtalálták a kápolna egyik Szenvedő Krisztus faragványát., valószínűleg a bejárati timpanon domborművét. A nagyszerű, 1460 körüli gótikus faragvány most a kápolnában van

A Perényiek idejéből való reneszánsz faragvány most is a korábbi helyén, a szentély falán.

A reneszánsz szentségtartó fülke a szentélyben.

A kiemelkedő szépségű későgótikus szentélyboltozat. A kápolna felújításához kapcsolódóan a hajó hálóboltozatának az elméleti rekonstrukciója is elkészült, de ez sajnos nem valósult meg, maradt a hajó felett a barokk boltozat.

A kápolna falképeit is felújították.

Az újjávarázsolt Szenvedő Krisztus.

Szent Lénárd és Szt. László. Egykori állapotukat itt nézhetjük meg.

Ugyanennek régebbi változata

Jób szenvedései.

A kápolna melletti helységben egyháztörténeti gyűjtemény nyílt. Erről a nagyszerű Szent Antal töredékről nem sikerült túl sokat megtudnom.

A Szent Anna kolostortemplom falképeinek megtalálása után elbontották a nagyszerű barokk főoltárt. Ennek a templomban csak az oltárképe fért el. A szobrait ide hozták fel a várba, ezek is itt láthatók most.

Sok-sok kiállítás van a várban. Én csak azokból mutatok részleteket, amiket a kevéske időmben sikerült végigszaladnom, és "rezonáltam" rájuk. Ilyen a földszinti kastélybelső kiállítás  a Janus Pannonius Múzeum anyagából. Egy gótikus, festett ajtón pillantunk a terembe, ahol 17.századi olasz bútorok vannak.

Kiemelkedő értékű ez a Bogdány Jakabnak tulajdonított állatkép. A magyar barokk festészet Angliába elszármazott festőjének ma a világ nagy múzeumaiban is kiállítják festményeit.

Az idén nyáron az erdélyi szász templomokban már érzékenyítve lettem a kis-ázsiai török imaszőnyegek iránt. Nagy öröm volt számomra itt is sokat viszontlátni ezekből. A képen egy 17.sz.-i darab. Akit érdekel, hogy hány van, és hogy miként kerültek ezek Baranyába, az olvassa el ezt a cikket.

A kiállítás egy része ilyen remek boltozatú. izgalmas termekben került kialakításra.

A kápolna gót-reneszánsz karzatára is fel lehet  menni, ahonnan még szebben érvényesül a csodálatos kápolna.

Az oratórium ablak Krisztus szenvedéseinek eszközeivel. Mögüle kibontották a falat, így most már tényleg ablak. 

Egy kőkeretes reneszánsz ajtó.

Perényi-címeres reneszánsz kandalló.

A gótikus zárterkély belülről.

A református templom a várból.

A várfalak is végigjárhatók. Háttérben a Tenkes-hegy.

Középokori ablakrekonstrukció a várkápolna támpillérjeivel.

A magyar műemlékvédelem páratlan alakja,  Szakál Ernő által rekonstruált zárt erkély, a későgótikus magyar művészet egyik legnagyszerűbb emléke.

A falszoros alján Kanizsai Dorottya rózsakertjét rekonstruálták.

Az északi oldal.

A Garaiak a 15.században a mezőváros jó részét is körbevették egy külső várfallal.

A várkapu feljárója a Szent Anna kolostortemplom fehér tornyával. A templomba nem sikerült most bejutnom, gyanítom, ez máskor sem egyszerű, pedig a szomszédban egy rendőrség és egy Vadászati múzeum is van.  A városka nívós művészeti emlékei közül így csak a várban járhattam. A templom falképeit lásd itt, régi felvételeken. (A Malkocs bej dzsámija  eleve nincs téli időszakban nyitva) Így csak egy európai színvonalú emléket láthattam, de már csak ezért is érdemes ellátogatni ide.