2017. október 28., szombat

A középkori Magyar Királyság régiói és városai: 1. Bevezetés

 

Bártfa: A Szent Egyed templom a városházával

Egy hosszabb, összesen 14 részből álló sorozatba kezdek, amelyben a teljes egykori Magyar Királyságot röviden ismertetem. Képeim, beszkennelt régi diáim lesznek ennek a bemutatásnak az alapjai. Gimnazista korom óta sokfelé jártam, sok mindent láttam és főként fényképeztem. (Egy-két képet kénytelen leszek kölcsönvenni majd a virághálóról is.) Egy-egy város és emlék bemutatását pedig külön bejegyzés fogja elmélyíteni. Ha összejön, ha nem, akkor sincs semmi.

1. Mi város a középkorban?

Jogi szempontból két fajta város létezett a középkor során: I. Szabad királyi város II. Mezőváros
A további alkategóriák (nagyjából a XV.század végi állapotnak megfelelően) a következők:

I. Szabad királyi város fajtái (Összesen kb.30-40db):
  1. Tárnoki város (Buda, Pest, Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Kassa, Bártfa és Eperjes)
  2. Személynöki város (Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse, Kisszeben, Szakolca, Szeged, (Óbuda))
  3. Bányavárosok (Körmöcbánya, Besztercebánya, Selmecbánya, Újbánya, Bakabánya, Libetbánya, Bélabánya stb. )
  4. Erdélyi szász városok (Beszterce, Brassó, Nagyszeben, Medgyes, Segesvár, Szászsebes, Szászváros)
  5. Egyéb (Kolozsvár, Nagybánya, Zágráb)
II. Mezővárosok(kb. 800-900 db)
  1. Királyi mezőváros (Kb. 9% pl:Temesvár, Nándorfehérvár, Keve, Óbuda, Zólyom)
  2. Egyházi mezőváros ( kb. 11%, pl:Pécs, Győr, Veszprém, Eger, Várad, Nyitra)
  3. Földesúri mezőváros (kb. 80% pl.: Ozora, Simontornya, Kőszeg, Vasvár)
A helyzet azonban nem olyan egyértelmű, mint amint ezt a felosztás mutatja. A középkor során egyes településeket össze-vissza neveztek  hol civitasnak (város), hol oppidumnak (mezőváros). A későbbi leírásokban is több olyan várossal fogunk találkozni, ami valamelyik királytól megkapta a szabad királyi város címet, mégsem szerepel ezen a listán.Különösen a királyi mezővárost lehet könnyen szabad királyi városnak nézni.
Szabad  királyi városi cím időnként nem fejezi ki egy város súlyát, különösen a bányavárosoknál. Ugyanakkor voltak királyi (szepességi és máramarosi) bányavárosok, amelyek nem rendelkeztek kiváltsággal, sőt földesúri bányavárosokra is volt példa. Szabad királyi város volt a ma szinte ismeretlen Libetbánya is. Ma egy szürke kis zsákfalu Szlovákiában. Középkorban sem lehetett túl jelentős, hiszen plébániatemploma 30m-es hosszával csak akkora volt, mint Mecseknádasdon a Schloßbergi-templom. Vagy ki hallotta például Bábaszék nevét, pedig ez is városi kiváltságokat kapott valamikor, de a 15.században már nem találjuk nyomát ezen városok közt?
Szokták azt is mondani, hogy a  középkori városnak falai vannak. De Szegednek soha nem voltak falai mégis szabad királyi város volt, a pécsiek pedig jogilag jobbágyok voltak, pedig ott a városfalak még ma is jó darabon állnak. Királyi rendelet szólt arról, hogy falai csak a szabad királyi városoknak lehet, de ezt nem tartották be, nem csak Pécsnél, hanem  olyan kis mezővárosok  is körbevették  magukat fallal, mint pl. Ruszt. A falak megléte, vagy hiánya tehát nem perdöntő.

2.  Kubinyi-féle osztályozás

Kubinyi András szakított a fenti -gyakran semmitmondó- kategóriákkal, és bevezetett egy osztályozást egy kvantitatív pontrendszer alapján. A cím vagy rang ugyanis nem feltétlenül mutatja egy város gazdagságát, súlyát.  A következő tíz kategória alapján adott pontokat egy városnak:  1. Uradalmi központ, nagyúri rezidencia. 2. Bíráskodási  központ,  hiteleshely.  3.  Pénzügy-igazgatási  központ.  4.  Egyház-igazgatási központ.  5.  Egyházi  intézmények száma.  (Káptalanok,  kolostorok,  ispotályok.)  6. A településről a középkor végén külföldi egyetemre beiratkozottak száma. 7. Kézműves,  vagy  kereskedő  céhek száma.  8.  Úthálózati  csomópont.  9.  Vásártartás. 10. A település jogi helyzete. A kapott pontok alapján a következő kategóriákat állapította meg.:   I. Elsőrendű városok II. Másodrendű városok III. Kisebb városok és jelentős városfunkciójú mezővárosok IV: Közepes városfunkciót ellátó mezővárosok V: Részleges városfunkciójú mezővárosok VI:Átlagos mezővárosok és mezőváros funkciójú falvak VII: Jelentéktelen mezőváros és központi funkciójú falvak. (Az osztályozásról lásd az irodalmat itt.)
A Kubinyi-féle városkategóriák tehát sokkal jobban jellemzik egy város súlyát, tehát ezt fogom használni.  Kiegészítem egy  művészettörténeti szemponttal: milyenek voltak a város templomai.  Erre már Kubinyi is gondolt, de a sok ismeretlen alaprajzú templom miatt ezt az indikátort elvetette. Én viszont az egyes esetekben, a kiragadott példáimban ezt vizsgálom meg részletesebben. Különösen a templomméret lesz fontos indikátor számomra.  A későközépkori jelentős falusi templomok mérete az általam áttanulmányozott adatok alapján  (Veszprém és Tolna megye, Udvarhelyszék, Felső-Tisza-vidék) meglehetősen egységes képet mutat a Jagellók korában:  22-27 m  hosszúságú templomokat találunk a VI. és VII.kategóriában.  Ezek általában késő középkori szentélybővítéssel előálló, korábbi falusi templomok. Felsőbb kategóriákba már csak több, legalább 40m-es templommal lehet bekerülni. Az elsőrendű városok főtemplomának mérete 60 m körül kezdődik, és több is van belőle. Az első- és másodrendű városban szinte kötelező a ferences és/vagy domonkos kolostor megléte is.

3. A középkori városaink nemzetiségi összetétele

A városias szabadságot nyert hospesek egy része a XIII. század előtt és annak első felében ún. latinus volt, akiknek a zöme vallon lehetett. (Ilyenek éltek Esztergomban és Székesfehérvárott.) A korai időktől lakták városainkat  németek is, akiknek az aránya fokozatosan nőtt. A német és latin bevándorlók közt jelentős különbség volt. A latinok már eleve meglévő jelentős helyekre jöttek általában és ott vezető szerepet töltöttek be, köztük sok volt a lovag. A németek a korai lovagok  után általában egyszerű földművesek, kézművesek voltak, csoportosan érkeztek, gyakran városalapító jelleggel. Találunk magyar és szláv hospeseket is.
A középkor végén túlnyomóan német városok voltak a felvidéki és az erdélyi szász városok, valamint a határszéli városok zöme. A középkor végén Budán és Kolozsváron már a magyarok voltak többségben, a város irányításában azonban paritásos alapon vettek részt a németekkel. Székesfehérvár, Esztergom,  Pest viszont már magyar többségű város volt, ezekben a németek már kisebbségbe szorultak.  Szeged mindig is magyar többségű volt, Zágráb, Varasd soha.  A mezővárosainkban főként helyieket találunk, egy-két markáns kivétellel.
A magyarországi városok lakosságának többsége - a nyugatiakhoz hasonlóan - mezőgazdaságból élt. Különösen fontos volt a szőlőművelés. Az alföldi mezővárosok már a 15.században rátértek az állattenyésztésre. A kézművesek és kereskedők aránya a nagyobb városokban a lakosság 25-35 százalékát tette ki, a mezővárosokban pedig 15-20 százalékát. A kereskedelemben jellegzetes vonás volt, hogy abban a külkereskedelem dominált.

4. Korszakok

Az igazi városiasodás a 13.században indult el. Ebben a században nagy horderejű változások következtek be, amiknek eredményeként a városok jellege és földrajzi eloszlásuk nagymértékben megváltozott. Esztergom, Kalocsa  és még némileg Fehérvár szerepe is leértékelődött, Buda a nyugati és északi területek felértékelődtek. Ezek a tatárjárás nélkül is átformálták volna a középkor egészét, a tatárjárás ezt a folyamatot csak felgyorsította. A 13.században főként a keleti és a déli határvidéken leszakadó régiók jöttek létre, egyértelművé vált a nyugati orientáció. Az újítások mindig is nyugatról érkeztek, és gyakran egy évszázad is kell míg egy újítás (pl.kerülőeke) eljut Pozsony környékéről a Székelyföldig. Hasonló példákat említ Engel Pál a társadalmi viszonyok terén is, a az Anjou-kor végén  Dunántúlon már rég bécsi, magyar vagy báni dénárokban számolnak és fizetnek, amikor a Tiszántúlon és Erdélyben még a rúdezüst a is fel-fel bukkan.

5. A Magyar Királyság régiói

(Térkép forrása)
A népsűrűségi adatokat a Kubinyi-féle első- és másodrendű városok fekete pöttyeivel egészítettem ki

 

A XV. század végén a kb.3,5-4 millió lakosú Magyarországon az alábbi régiókat különböztetem meg vármegyék szerint:
3. Nyugati határszél: Nyitrától Zaláig húzódó megyék sora.
4. A felvidéki bányavárosok
5. Felvidék
6. A Szepesség és Sáros
7. Az északkeleti határvidék:  Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros
8.. Az Alföld: A  Nagy-Magyar-Alföld vármegyéi
9.Nyugat-Erdély: Belső-Szolnoktól Hunyadig tartó vm.-ék.
10. Királyföld (Szászföld)
11. Székelyföld
13. Horvát területek (Szlavónia, Horvátország, Dalmácia) 
14. Délvidék: Bács vm-től Temes vm-ig húzódó vidék

2017. október 22., vasárnap

Nagyszeben-Hermannstadt-Sibiu

A nagyszebei Kleiner Ring  házsora a várostoronnyal , háttérben a domonkosok (majd orsolyíták) volt templomával. Nagyszeben volt a szászok "fővárosa", még úgy is, hogy Brassó népesebb volt mindvégig. A két egymással vetélkedő város különbsége abban is megmutatkozott, hogy Brassó inkább magyarosabb, Nagyszeben románosabb volt. Míg Trianon előtt Brassó magyar többségű volt, addig itt a magyarok száma harmada volt csak a németeknek. Nagyszeben egyébként  románok történetében is központi jelentőségű, elsősorban az ASTRA révén. (Erről lásd később.) Ma itt él a legtöbb német Erdélyben. (De a bánáti Temesváron még többen élnek.) Az alig ezres közösségük a város összlakosságához képest elhanyagolható, mégis szinte úgy éreztük, német városban járunk.

A Brukenthal-palota a Großer Ringen. Samuel von Brukenthal Erdély kormányzója volt, aki Mária Terézia alatt eredményesen védte a szászok jogait, amit részint a császárnő, részint a magyar rendek akartak megnyirbálni. II.József törekvései ellen is felemelte szavát, mire a császárnál kegyvesztett lett, felmentette, és gróf Bánffy Györgyöt nevezte ki Erdély kormányzójának.
Brukenthal bécsi hivatali évei alatt lelkes  műgyűjtésbe kezdett. Mivel örökös nélkül halt meg, ezért vagyonát és gyűjteményét az evangélikus egyházra hagyta azzal, hogy palotáját a gyűjteménnyel a nyilvánosság számára nyissák meg.
A Großer Ring egy szép reneszánsz háza. A tér egészéről nem csináltam képet. A teret egy rockfesztivál színpada és egyéb bódéi, mobil WC-i uralták, ráadásul egy német rockzenekar tartott jó hosszú ideig hangpróbát az esti koncertre készülve.

A Huetplatz az evangélikus templommal. A tér névadója Albert Huet, a szászok grófja volt. Már a 19.században róla nevezték el az evangélikus templom előtti kis teret. Előtte  Georg Daniel Teutsch szobra.

A Teutsch szobor szokatlan nézőpontból. Szobrát 1899-ben avatták. Teutsch a szászok tudós püspöke volt. 1848-ban mint a progresszió lelkes híve kezdetben  támogatta a magyar forradalom ügyét, még Erdély és Magyarország egyesülését is. (A szászok többsége azért nem támogatta az egyesülést, mert autonómiájukat féltették.) Sőt, Teutsch századosi rangban a magyar honvédség tisztje is lett, de aztán gyorsan kiábrándult a magyarok politikájából. A kiegyezést követően fáradhatatlanul küzdött a budapesti parlamentben a szászok autonómiájának megtartásáért. Ennek ellenére 1876-ban a  felszámolták a szász autonómiát is.
A Huetplatz ottjártunkkor szász vagy inkább német hagyományőrző kovácsok kalapácsolásától volt hangos. 

Krisztus az Olajfák hegyén. Későgótikus faragvány galambok elleni védőhálóval.

A templom déli főkapujának bejárati előcsarnoka.

Kapurészlet 1595-ös felirattal.

Az északi kapu.

A templom melletti egykori plébániaépület- később evangélikus lelkészi hivatal- későgót kapujának részlete 1502-ből.

A plébánia homlokzatának falképrészlete

A középkorban a Máriának szentelt templomot románkori előzmények után a XIV.században kezdik építeni, és 1520 körül lesz kész, ekkor fejezik be a tornyot is, amelyet 1374-ben kezdtek el. A templom 78 méteres hosszával, 73m-es tornyával is tekintélyt parancsoló épület.

A templom orgonakarzata az 1672-ben épült orgonaházzal, ami ma már egy 1910-es években épített orgonát rejt.

Szokatlan, hogy mennyi  nagyméretű barokk  epitáfium van ebben a  templomban.


 1796-ban betiltják a templomba temetkezéseket. Ezt követően csak Brukenthallal tesznek kivételt. 1853-ban nagy horderejű átépítések veszik kezdetüket. A templom nyugati előcsarnokába, a Ferulát  átépítik, ide áttelepítik a templomból kiszedett sírköveket. Jobbra fenn Brukenthal epitáfiuma.

Sírkövek és epitáfiumok tobzódása.

Sírkövek.

Ehhez  a nem túl művészi sírkőhöz érdekes történet kapcsolódik. Ez  I.(vagy Rossztévő ) Mihnea havasalföldi fejedelem (1508-09) sírköve. Mihnea a havasalföldi belviszályok elől Nagyszebenbe menekült, de bérgyilkosok itt is megtalálták és megölték. Nem véletlen egyébként, hogy Mihnea ide menekült, hiszen a városnak ekkoriban számottevő román lakosa is volt. Innen származik pl. Oláh Miklós a nagy humanista érsek is, akinek nevében az oláh származására utal.

Egy érdekesebb sírkő a sok közül.
A templomban hiába kerestem a későgótikus szárnyasoltár megmaradt 8 tábláját, csak a predellát találtam meg, rajta a keresztlevétel ábrázolásával. Ez1521-ben készült. Ugyanúgy nem találtam a bronz keresztelőmedencét sem. Talán kiállításra vitték őket, vagy restaurálják?
 
Nagy várakozással tekintettem Johannes Rosenau 1445-ös hatalmas Keresztrefeszítés freskójára. Ezt a falképet a Kárpát-medence falképei közül szokatlan módon nem kellett mész alól kikaparni. Hatalmas méretű, 5,06 m széles 9,48 m magas. 1650-ben azonban átfestették. Gótikus jellege ugyan megmaradt, de elvesztette azt sugárzó varázsát, ami  a középkori falképek sajátossága. Egy élettelen rekonstrukció lett belőle.

A festő rövid feliratban meghagyta nevét és a festés évét: Johannes Rosenau 1445. A nevét néha Rozsnyói Jánosnak fordítják, és magyar festőnek tartják. Ma sem tudjuk, hogy honnan származott, a felvidéki Rozsnyóból, vagy a Brassó melletti Barcarozsnyóból, vagy a nagyszámú osztrák és német Rosenau település valamelyikéből? Más művét nem ismeri a művészettörténet.

Gótikus sekrestyeajtó.

A templom két nagyharangja. Bal oldalon az 1891-ben újraöntött  Óraharang, a Stundenglocke.Eredetileg a 14.század végéről származik. Bal oldalon az Éjjeli harang, a Nachtsglocke. Ezt 1411-ben öntötte a berethalmi János mester. 

A művészettörténet könyvekben gyakran külön megemlítik a déli mellékhajó különleges boltozatát is.

A déli mellékhajó.

A katolikus templom tornya. Amikor a reformáció elterjedésével a plébániatemplom az evangélikusoké lett, a katolikusok templom nélkül maradtak. A jezsuiták is csak 1691-ben tudták elkezdeni mérséklet sikerű missziós tevékenységüket, amikor 1691-ben a császári csapatok nyomán megtelepedhettek a városban. A mai katolikus templom 1726 és 1733 közt épült.

A Luxemburg ház a Kleiner Ringen. A ház a Kleiner Ring legdíszesebb épülete.Nevét onnan kapta, hogy felújított épület átadásán 2005-ben részt vett a luxemburgi hercegi pár is, akik Klaus Johannis-szal, akkori polgármesterrel, jelenlegi államelnökkel,  az európai kulturális fővárosi együttműködésről tárgyaltak.  2007-ben Lusemburg és Nagyszeben volt Európa kulturális fővárosa. Bízvást állíthatjuk, hogy ez a programsorozat Nagyszebennek jobban sikerült, mint Pécsnek. Nagyszeben idegenforgalmi szárnyalása azóta is tart.  Luxemburg és Nagyszeben együttes választása egyébként nem  volt véletlen, Nagyszeben környékére Luxemburg környéki hospesek  érkeztek annak idején.

A Kleiner Ring házai.

A domonkosok középkori templomát 1474-ben költöztették a növekvő török veszély elől  városfalak mögé.Az evangélikusok ezt a templomot is átvették, de 1753-ban az orsolyiták kapták meg, akik barokkizálták.


A Várostorony, más néven Tanácstorony. A középkori első falgyűrűnek volt  ez egykoron tornya, mai alakját 1586-1588 közt nyerte.

A református és a görögkeleti templom. A református templom a kisszámú magyarság temploma, a Türelmi rendelet után épült báró Losontzi Bánffy Farkas által adományozott telken, gróf Bethlen Gergely és neje, Nalátzi Borbála költségén. A görögkeletii templom 1902-1906 között épült a budapesti Nagy Virgil és Kommer József tervei alapján. A görögkeleti templom impozáns méretei is mutatják, hogy a románok jelenléte a városban a 20.század elejére már markáns volt. Itt alakult meg 1861-ben a helyi román értelmiség ASTRA egyesülete, ami  az erdélyi románok irodalmi és közművelődési egyesülete volt. A román identitás kialakulásában óriási jelentőségű volt. Az ASTRA-ról itt van egy cikk, 


A Kleiner Ring a templomtoronyból.

A középkorban a város falai egy többszörös gyűrűt alkottak. Összesen 43 tornya volt, amik  minden török támadást visszavertek. A 18-19.században azonban a funkció nélküli tornyokat és falakat, mint a város fejlődősének gátjait hat kivételével mind lebontották. A képen a Kádárok-tornya látszik. Itt is mint Segesváron, vagy Brassóban az egyes tornyok őrzését, karbantartását egyes céhekre bízták.

A Kádárok-tornyával búcsúzunk a várostól. Mögötte a szocializmus mementói emlékeztetnek arra, hogy ez azért mégsem Németország. (Ez persze így erős, valójában sok-sok minden utal arra.)

2017. október 14., szombat

A körösfői református templom

A Kalotaszeg gyönyörű templomának leírását egy igazi klasszikus alapján tesszük meg, Malonyay Dezső A magyar nép művészete című könyvét használva. Az 1907-ben kiadott könyvében Malonyay így ír a templomról: "A templomot 1833-ban bővítették, a hátulsó rész 1764-ben készült. Pompásan van elhelyezve. A dombtetőn gyönyörűen emelkedik ki az ívesen ácsolt, kiugró harangházból a finom, karcsú torony s helyes arányban van a sarkokra helyezve a négy melléktornyocska. A könnyű faalkotmány fehérre meszelt síma falon nyugszik, komoly, egyszerű, templomhoz illő síma falon. Csak a szögletein vannak pillérféle sávok s felettük, alattok összefogja, körülövezi a torony falait egy párkány, egy barázdált lap, valami igen sajátságos, egészen eredeti és teljesen ide illő díszítés. Minden oly könnyed, egy-két újjnyi vastagságú, - csak vakolat. .. Csak ha egészen a templom közelébe megyünk, akkor vesszük észre, hogy az a primitiv falusi építő ösztönszerűleg tudta a Parthenon építésének egyik titkát s azok az egyszerű egyenesek nem is egyenesek, hanem görbék: a torony teste s pillérei, alig észrevehetően, de következetesen, befelé görbülnek, összehajolnak. Szerkezete, beosztása: célszerűen, józanul, nemes egyszerűséggel magyaros."
"A toronyfal jó erős, hogy megbirja a harangzúgást. Födése egyszerű. Fajtánk kedvének s lelkének fiatalsága az a zamatos magyar cifraság, ami módjával jutott a toronyablak, meg az ajtó köré, - egyszerűen csak vakolatból az is."

"Böcsületes, igaz érzésű művész-ember munkája ez; nem tukmált embereire kölcsönszedegetett idegen formákat, az egyszerű magyar templomon nem hazudott fából s vakolatból követ és kőfaragást, - dolgozott józanul, őszintén, fával és vakolással úgy, ahogy azt a fa és a vakolás anyaga s természete megkivánja. Őszinteségének s egyszerűségének jutalma az épület bájos finomsága, az egésznek szinte meg sem magyarázható harmóniája: befejezett, egész, körvonalaiban természetesen összesimuló; az egyszerű egyenes vonalakban sehol semmi bántóan meg nem törik, nehézkesség nincsen."

"Bévül nagy négyszögletű terem, a két végén karzattal; elül bejárás a papnak s az asszonynépnek, oldalt a férfiaknak s a legényeknek."

A templom festett famennyezetének készítőjéről már nincs túl jó véleménye, és a kor hangulatának megfelelő magyar kultúrfölény szemléletét magának téve így ír:  "A kalotaszegi templommenyezetek javarészét a XVII. században (nyilvánvaló elütés a XVIII.századról van szó) renoválták s festegették újra a szász származású Umlingok - apa és fia, - de ők már csak inkább utánozták, művészi érzékük a magyar formák iránt nem volt, azokat nyilván egyhangúaknak találták s azoknak kimeríthetlen formagazdagságából ők meríteni nem tudván, otromba bizarságokkal mételyezték meg a tiszta magyar ízlést. "

Umling Lőrinc szászkézdi származású volt, majd Kolozsvárra költözött. A kalotaszegi reformátusok közt igen népszerű lett, fiával legalább 28 templomba készítettek munkát 1742-1796 közt.

Valószínűleg a gólya és a kígyó jelenete is "mételyezte"  "a tiszta magyar ízlést " Malonyay szerint. Ez kedvelt motívuma lehetett Umlingnak, ha a templom több tábláján is megfestette.

Vajon hogy vélekedett Malonyay a 42. zsoltár megidéző szarvasról? Kelemen Lajos viszont megbocsátóbb volt, amikor azt írta Umlingról:"Jóval több érdeme van, mint amennyi kárt tett azokkal a gyenge kísérletekkel, melyekben alakok és bibliai jelenetek festésével erejét meghaladó feladatokba kontárkodott."  Ma már szerencsére más a megítélésük, és 2007-ben a Néprajzi Múzeum emlékkiállítással tisztelgett az Umlingok előtt.