2016. november 4., péntek

Mecseknádasd-Nadasch: A fölsőfalusi temető és a Szent István-kápolna

Ismert műemléke a falunak a 6-os főút kanyarjában, a Templom-hegy  lábánál álló középkori templom. Ez valószínűleg a középkori Alsó-Nádasd temploma volt. (Érdekes, hogy ma az alsó-felső falu elnevezés felcserélődött. )

A középkorban több periódusban épült a templom. A kis,  torony nélküli 12.-13-századi templomot a 13.században bővítették, tornyot is kapott,  majd a 14.században újra nagyobbították. A török veszély közeledtével,  a 15. század végén fallal vették körül, és a szentélyénél egy védelmi szerepet ellátó torony is épült. Így a kis templom bekerült Dercsényi Dezső Kis magyar művészettörténetébe is, mint arra szolgáló bizonyíték, hogy nem csak Erdélyben terjedt el az erődtemplomok szokása. Megjegyzendő, hogy a falu másik, ennél jóval jelentősebb templomát, a  felső-nádasdi  (schlossbergi) háromhajóst is  erődítették.

A templom déli homlokzata az egyszerű résablakokkal és a gótikus, kőkeretes kapuval a 14. századi bővítés eredménye.

A templom diadalívére a 15. század elején freskók kerültek. A bal oldalon felül Szent Dorottya legendájának egy jelenete, alatt két lovagszent felismerhetetlen töredéke (valószínűleg Szt. István és Szt.László), a jobb oldalon a Trónoló Madonna képének csekélyke maradványai.

Az 1718-tól idetelepülő németek ("svábok") szülőföldjüknek, Szent Killiánnak, Frankföld védőszentjének kultuszát igyekeztek továbbvinni a plébániatemplomnak helyreállított épületben, de már az 1720-as években az Szent Istvánnak volt szentelve.  Valószínűleg Klimó György pécsi püspöktől  egy Szt. István oltárképet is kapott a templom, ez most a Szt. György templomban látható.  A templom körül alakult ki a falu első temetője. 
A pécsi  püspök adományozta Szt. István oltárkép. Ez is kiváló barokk munka.
(A becsillogások miatt kellett ilyen ferdén fotóznom.)

A temetőben öt darab barokkos, 18.-századi kereszt is fennmaradt. Ezek közül a legkorábbi 1749-ből származik. A Schwäbische Türkei egész területén én ezeken kívül csak négy másik 18.századi keresztet ismerek.(Elavult részlet, már jóval 10 felett van a számuk.)

A 18.századi sírkövek közül négy ma a templom mellé került, egy viszont messze a templomtól, csaknem az új temető határán áll.

A temető érdekes emléke  a 19.század elejéről származó kereszt, János és Mária mellékalakjával, faragott kő kerítéssel.

Szépen helyreállított 20.század elei keresztek

A képek java része korábbi, ez pl. 2003-ból származik

Sajnos ebben a temetőben is megfigyelhetjük a másik temetőnél már említett folyamatot: a régi sírkövek számának feltartózhatatlan csökkenését. Ezen a régebbi felvételen még ennek nincs nyoma.

Néhány 19.század végi kereszt kitűnik míves faragványaival.

Később ezeket a  faragványokat öntöttvas Krisztusokkal helyettesítették.

Pusztulóban

Néhány éve még ügyes beállítással  elérhető volt, hogy minimális gránit és műkő kerüljön a képre. Ezt évről évre nehezebb megcsinálni.

A templom műemléki kutatása és feltárása 1970-72-ben történt. Azóta többször felújították, gondját viselik.