2016. szeptember 23., péntek

Zsibrik - Sibrick, még egyszer

Ennyi maradt a zsibriki evangélikus templomból. Lassan egy éve, hogy lebontották. A templom helyén tervezett emlékfalnak semmi nyoma.A templomhoz vezető hidat 2004-ben még felújították.

Bélyeges tégla a romkupacból. Az AP talán  a falu földesuraira, az Apponyiakra utal

Zsibriken ma két fachwerkes ház van a KIMMTA jóvoltából.

Ez a másik

Egy másik ház.
Néhány adalék még a falu történetéhez. 1.Egy újságcikk 1972-ből, nagyszerű rajzok még  fényképek helyett. 2. Egy megható részlet Rockenbauer Pál "...és még egymillió lépés" című filmjéből. Remélem, egy darabig még látható lesz. (De nem az MTVA  levetette, miközben a NAVA archívumban sem nézhető.) A filmrészlettel kapcsolatban egy dolgot mindenképpen kiemelnék Geyer Henrik jelleméből. Bár 74 évesen saját erejéből és segélyből élt, két újságot is járatot.) 3. Régebben a faluról itt írtam, ebben a blogban 4. Meg itt, de ekkor még mást tekintettem romnak. 5. Még itt is van kép a faluról
A környékről van még képem itt, és itt is.