2017. június 17., szombat

A Balaton-felvidék gótikus templomai

Régebben már elkezdtem a Balaton-felvidék középkori emlékeiről képeket felrakni. Az első részben a romokról írtam. Ezt követte a román kori templomokról szóló rész. Most leróva régi adósságom, a gótikus emlékekről írva befejezem sorozatom.  Litér kis református temploma nagy meglepetést okozott a művészettörténészeknek, amikor a 1961-ben megkezdték a templom déli kapujának kibontását, ugyanis a kapuépítmény architektúráját a franciaországi Chartresben kialakult oszlopszobros kaputípus egyetlen magyarországi jelentkezésének tekinthették. Azóta is  csak egyetlen egy ilyen stílusú emlék  került elő az 1970-es években Ópusztaszeren.
A berhidai "kistemplom", titulusa szerint a Szent Kereszt templom,  a román-gót átmeneti időszak tipikus emléke. 1395-ben Berhida megkapta a mezővárosi rangot.Ekkor a Hunt-Pázmány nembeli Demeter, veszprémi püspök tulajdona, aki a templomot  bővíti és beboltozza,  címerét is ráteszi egyik zárókőre. Nem ez miatt különleges a templom, hanem a fedélszéke miatt, ami teljesen nélkülözi az ácsmunkát, és teljesen kőből épült. Ez nem csak a hazai emlékanyagban egyedülálló,hanem nemzetközileg is ritkaságnak számít.  Nekem a templomba sem sikerült bejutnom, nemhogy a padlásra. A részletek iránt érdeklődők itt találnak érdekes, alapos cikket.
Szentkirályszabadjai templom első említése 1291-ből ismert. Az 1333-1335 közötti pápai tizedjegyzékekben is szerepelt. A legutóbbi feltáráskor a barokkizált hajó falán megtalálták a román kori résablakok sorát, valamint befalazott gótikus kapuját.
Egyszerű falusi templom ez, amit csak hatalmas gótikus tornya emel ki a hasonló emlékek tucatjai közül.

A keszthelyi volt ferences templom nem csak a Balaton-felvidék legfontosabb gótikus emléke, hanem országosan is kiemelkedő.Építtetője Csáktornyai Lackfi István erdélyi vajda, az ország nádora volt. 1386-1390 körül már kifestve állt a templom. 1397-ben ide temetik őt, miután Zsigmond-párti főurak tőrbe csalják és kivégzik.  Az 1560-as években az előrenyomuló oszmán hadak ellen a kolostort várrá alakították át, a templom raktár lett. A templomot az 1723-ban visszatelepülő ferencesek helyreállították a maguk barokkos felfogásában. A következő nagy változásokat az 1896-os "restaurálás" hozta. Ez az akkori divatos "stílszerű" elvek szerint történt: a templomból mindent eltávolítottak, ami nem véltek  gótikusnak. A hangsúly a vélekedésen van, mert így Stehlo Ottó, a "restaurálás" tervezője nemcsak a középkori köveket faragtatta újra "még középkoribbra", hanem még Laczkfi István sírját is szétbontatta,a sírkövet pedig kitette a templomból, pedig az valóban gótikus volt.

1974-ben találták meg a szentély falképeit. A 16 m magas és 20 m hosszú szentély oldalfalai  telje egészében kifestettek voltak. A falképeket azonban csak  a szerzetesek láthatták, mert a szentély a laikusok elől el volt zárva. A képen a 12 kispróféta ciklusának részlete látható, de az ablakbéletben lévő fejek sorát is megfigyelhetjük. A templom  hazánkban egyedülálló ábrázolásai ezek. Geometrikus keretben dicsfény nélküli, profán  férfifejek ábrázolásainak gazdag variációjával találkozunk itt, összesen vagy 40 darabbal.
Az északi falon négy nagypróféta, négy evangélista és a négy főangyal képe volt látható, felette pedig töredékesen fennmaradt Jézus életének jelenetsora (Jézus bevonulása Jeruzsálembe, utolsó vacsora, Olajfák hegye, Júdás csókja, Jézus Pilátus előtt, a keresztvitel , Jézus mennybe menetele, Jézus születése, Jézus bemutatása a templomban) Ezen kívül néhány Mária életéből vett  jelenetsor is felismerhető még. A képünkön legfelül a Bevonulás, alatta a Mennybemenetel ismerhető fel.Legalul egy nagypróféta és egy főangyal ismerhető fel.

A szentély déli fala. Itt látható most Lakcfi István ma már erősen kopott síköve, amit 1933-ban, értékét ismét felismerve, visszahoztak a templomba. Jól látható az, hogy a kispróféták felett három sorban különböző szentek képei húzódnak.

A neogót oltár Szt. Lászlója és a szintén neogót üvegablak közt Antiochiai Szt. Margit falképét látjuk.

Árpádházi Szent Erzsébet és Assisi Szt. Ferenc falképe a kispróféták felett, neogót üvegablakok közt.
Nagyvázsony plébániatemplomát a Vezsenyi család építette. 1472-től Kinizsi Pál birtoka lett Vázsonykő. Kinizsi nem nagyon erőltette meg magát mecénásként.  Ahhoz képest, hogy Mátyás király iránti hűsége és jól sikerült házassága révén az ország egyik leghatalmasabb főura lett, Vázsonykőben csak egy új szentélyt kapott mezővárosának temploma. A már bemutatott várbeli építkezései révén sem újult meg gyökeresen a vár, maradt az ami volt: egy hadászatilag elavult, rangon aluli rezidencia, amint majd csak özvegye és annak új férje ékesít majd divatosabb, reneszánsz részletekkel. Rangjához méltó alapítványa majd csak a pálos kolostor lesz, azt meg apósával közösen teszi. Ha összehasonlítjuk fegyvertársának, Báthori Istvánnak nyírbátori építkezéseit Kinizsi vázsonyi építkezéseivel, akkor egyből feltűnő lesz lemaradása. Ha pedig a kor itáliai műveltségeszménye felől tekintünk két országos főurunkra (lehántva a legendák és ifjúsági regények hamisságát is), akkor szinte azonos megállapítást tehetünk: Azzal együtt, hogy kiváló hadvezérek voltak, a kor erőszakos, műveletlen, analfabéta,  nemeseivel állunk szembe.Igaz, ekkoriban az itáliai nemesek sem voltak sokkal különbek.A 18.században a Zichyek jóvoltából gyönyörű barokk berendezést kapott a templom.

Végezetül a zalaszántói templom  szentélyére vessünk egy pillantást, mint a mohácsi vészig fennálló későgótikus virágzás egy szép, falusi példájára.


2017. június 7., szerda

Az iszlám emlékei Tolnában

A grábóci szerb kolostor kútháza
  1587-ben kapnak engedélyt a budai pasától az itteni szerb szerzetesek kolostor építésére.A kútház alsó szintje még török eredetű, az átépítésről az 1780-as évekből vannak híreink. A kútházba egy közeli forrásból vezették a vizet agyagcsöveken keresztül.

A szamárhátíves boltív a kútház alsó szintjén. Ez Tolna legmarkánsabb iszlám emléke. A vallási rituális arc-, kéz- és lábmosáshoz szükséges vízigény következtében az iszlám törökök nagyszerű vízépítő mérnökök voltak. Fürdőkultuszuk is higiéniai igényességük is messze a középkori európai színvonal előtt járt. A ma már somogyi Törökkoppányban és Szekszárdon  a törökök által épített vízvezetékek és fürdők leletdarabjai kerültek elő, de korabeli források török fürdő működését Tolnán is megemlítik.
A mohamedán törökök a keresztényekhez és a zsidókhoz vallásilag türelmesek voltak. Ismert, hogy az iszlám tanítása szerint, Jézus is egy próféta volt Mohamed előtt, akinek csak egy hasonmását feszítették keresztre. A végítélet első fejezeteként Jézus Krisztus ismét eljön, és felveszi az iszlámot. Ez alapján állt az iszlám vallási tolerancia, miszerint az adók megfizetése után a keresztények szabadon (de nem egyenrangúan)  gyakorolhatják vallásukat.  Ez a vallási türelem különösen az ortodox szerzetesek felé nyilvánult meg, a Balkánon is.  (Ez persze nem azt jelenti, hogy a törökök kötelékébe tartozó különböző martalócok ne dúlták volna fel kétszer is a grábóci kolostort.) A hazai szerzetesrendek közül a ferencesek, de néha még a jezsuiták  is több-kevésbé szabadon tevékenykedtek a hódoltsági területen.Szabadon járhattak a protestáns prédikátorok is, megyénk is jórészt áttért a kálvinista hitre. Az Oszmán birodalom térfoglalásában amúgy sem az iszlám korai időszakára jellemző (és később esetenként helyileg fellángoló) dzsihád-eszmény volt a jellemző. Ezt Szapolyai és számos más főnemes is így érezhette, hiszen  készek voltak együttműködni Szulejmánnal, és viszont. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Tolna vármegye egésze virágzott a hódoltság alatt. A stagnáláshoz az is hozzájárult, hogy az 1566-ig  Szigetváron székelő vármegye kellő erőszakkal beszedte saját adóit is a megye nagy részéről, kisebbik  feléről  a palotai, tihanyi és  más várkapitányságok tették ezt, akik aztán Szigetvár eleste után kiterjesztették tevékenységüket a megye egészére is.  Az 1526-os, és az 1529-es török Duna menti felvonulásának a hatására már tömeges, főleg a nemességet érintő elvándorlási hullám indult meg a megyéből is, valamint megfigyelhető volt az a tendencia, hogy a védtelenebb falvakból a mezővárosokba költözött a alakosság. Ez különösen Tolna lakosságát duzzasztotta fel,amelyik 1570 körül kb.8 ezer fő volt, igaz utána meredek zuhanásba kezdett. Fordulópontnak a 15 éves háborút tekinthetjük, amikortól is nagyon visszaesik a magyar lakosság lélekszáma, helyükre pedig balkáni eredetű népek nyomulnak.Aztán a felszabadító háborúkban a megye szinte csaknem elnéptelenedik, szinte minden középkori és oszmán emlék romhalmaz lesz. A megye története szinte nulláról újrakezdődik.

A dunaföldvári Török-torony. Neve is mutatja, hogy a hagyomány török eredetűnek tartja ezt a tornyot, de valójában ez még a hódoltság kora előtt épülhetett közvetlenül. A törökök a megyében viszonylag kis lélekszámú katonaságot állomásoztatott. 12 erődített helyen, átlagosan 20—200 katona tartózkodott itt. Földvár is ilyen erődített, de kis létszámú hely volt. A legmagasabb 200 fő körüli létszám csak a három legjelentősebb várban, Szekszárdon, Simontornyán és Koppányban volt. Koppány ma Törökkoppány néven Somogy megyei település. Az itt állomásozó török szolgálatban lévő katonák nagy része is balkáni eredetű lehetett. A legjelentősebb erődítési munkákat Koppányban  végezték a törökök, de kisebb munkálatokat szinte minden helyen, így Földváron is folytattak. Teljesen új építésű volt Újpalánk, ami 1596-tól 1686-ig állt fenn a Sárvíz révjét védő kisebb erőd volt.  Vélhetően török eredetű  Törökkopányban a  Török-kút, ahonnan egy forrás vizét vezették be várba. A várból ma már semmi nincs meg,  falu van a helyén.


Török kézmosó medence a szakcsi templomból. Szakcs a középkorban mezőváros volt,  a mai temploma is középkori eredetű.. A török időkben is folyamatosan lakott a 17.század végéig, de magyarokkal, rácokkal (iflákokkal). Arra nincs bizonyíték, hogy iszlám lakossága is lett volna. Éppen ezért elképzelhető, hogy ez a korábban szenteltvíztartónak használt mosómedence a közeli Törökkoppány egyik dzsámijából  származik.A törökkoppányi templom sekrestyéjében is van egy kézmosó.
Az iszlám lakossággal is rendelkező településeken  az iszlám  vallási épületei is megjelentek. Szekszárdon és Koppányban több,  Bátaszéken, Újpalánkán, Tolnán, Pakson, Földváron, Anyavárott, Simontornyán, Dombóvárott egy-egy dzsámi  és helyenként több mecset épült, vagy keresztény templomot alakítottak át.  Pakson Evlia Cselebi, egy mohamedán szent, Arkodzs Baba síremlékét (türbe) említi. Ezekből azonban semmi nem maradt fenn.
Van még egy kézmosó medence Bátaszéken, ami régebben a Mária-kápolnában volt. Most a tájház pincéjében lévő kőtárban van talán.Ezenkívül Földváron van egy-két turbános sírkő, nagyobb múzeumainkban számos apróbb lelet. Mindössze ennyi maradt  az egykoron kifinomult és gazdag oszmán-török kultúra emlékeiből.

2017. június 3., szombat

A németek arányának visszaszorulása a reformkori Tolna megyében

Tolna magyar (kék) és a német (narancs) lakosságszám alakulása 1786 és 2011 közt, ezer főben
Megjegyzések: A korai népességszámlások az anyanyelvet, vagy még inkább az elsődlegesen használt nyelvet tekintették döntőnek. Ezt 1844-ben országgyűlési határozatban is deklarálták. Ezért a későbbi adatoknál (ahol már anyanyelvet és nemzetiséget külön kérdezték) is ezt tekintettem irányadónak, kivéve a legutóbbi két népszámlálást. A grafikon nem tartalmazza a kisebb nemzetiségeket (rác, tót, zsidó), ezek maximális aránya 1783-ban is csak 5% volt (kb.7ezer fő), majd azt követően is tovább csökkent.
Adatok forrása:
1783: II. József-féle országos összeírás. Itt a falvak összetétele alapján kellett a népességet becsülni, mint erről korában már értekeztem.
1828: Egyed Antal-féle megyei összeírás. Ez a "műkedvelő" tudós pap egyéni kezdeményezése volt. Néhány település nem adott választ. Ekkor becsült adatokat használtam.
1837: Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben (I–VI., Pest, 1836–40);
1851: Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851
1856: Fényes Elek: Az Ausztriai birodalom statistikája és földrajzi leirása, 1857
1881: Országos összeírás. Ekkortól már országos statisztikai hivatalok összeírásai állnak rendelkezésre.
1911: Országos összeírás
1941: Országos összeírás
1948: Becslésem, amit az 1949-es népszámlálás fényében tettem meg. 1941-ben 72 ezer német élt a megyében. A kitelepítés 34 ezer főt érintett. A  háborús áldozatok, hadifogságban, málenkij roboton lévők száma kb. 14 ezer főre tehető, ezek közül később még többen kitelepítettek lettek. A korábban nyugatra menekültek pár ezres létszámát levonva kb. 22 ezer főre volt tehető a megyében maradt németek száma.
1949: Országos összeírás. Ekkor 2962 vallották magukat német anyanyelvűnek, és 306-an, azaz  1,5% -nyi merte magát német nemzetiségűnek vallani.  A magyarországi németeket végleg sikerült megtörni.
2001:  Országos összeírás. Ekkor éri el a maximumát az 1945 utáni időkben a megye német lakossága.
2011:  Országos összeírás

Ez a grafikon egy érdekes tendenciát mutat, amit  így fogalmazhatunk meg: Mi az oka annak, hogy a németek részaránya ilyen meredeken csökken 1828 után a megye lakosságszámában? Elvileg ennek három oka lehet:
  1. A természetes népességváltozás, azaz a hazai németség alacsony születési aránya a magyarokhoz képest 
  2. A nemzetiségi adatok pontatlansága, különböző felfogása, manipulálása
  3. Erőteljes asszimiláció, amely lehet önkéntes, de történhet kényszerítés révén is
Nézzük sorba az egyes lehetőségeket!

1. A néprajztudományban ismert, hogy a magyarság - különösen a reformátusok - a 19.század közepe óta a népességszabályozásban az egykézés módszeréhez nyúltak, míg a németek a törzsöröklési rendszernek köszönhetően nagyobb gyermekáldást éltek meg. A németek "szaporasága"közhellyé lett, ezzel kapcsolatban a  néprajztudomány is számos érdekességet írt le, például egyes helyekről ismert, hogy ezt a szaporaságot a németek által  hamar meghonosított burgonyának tulajdonították, amitől kezdetben a magyarok meglehetőst idegenkedtek is./Ács Z./
A hazai németségnek tehát nem hogy alacsonyabb, hanem nagyobb volt a magyarokénál a születési arányszáma. A  "svábok szaporaságának" eredményeként három dolgot figyelhetünk meg:
a) A tisztán sváb falvakban a népességszám erőteljesen növekedett, egyes falvak esetenként túlnépesedtek.
b) A vegyes lakosságú falvakban a németek népességszámban elnyomták a más nemzetiségűeket, Különösen az egykézést már sokkal korábban elkezdő rácokat, (Szálka, Grábóc, Alsónána) de a magyarokat is. A német falvak homogenizálódtak.
c). A 19. század második felére  a túlnépesedett falvakból elindul a németség kiáramlása. Ez irányulhatott a megye más falvai felé, pl. a munkaerő hiányos, erősen egykéző Sárköz irányába,  de távolabbi vidékek felé, sőt egyes falvakból (pl. Györköny) Amerikába is. Ez a szórvány németség azonban gyorsan elmagyarosodott.
A természetes népességváltozás tehát nem hogy nem magyarázzák, hanem egyenest még ellentmondásosabbá teszik a fenti grafikonban az 1828 táján bekövetkező törést.

2.A nemzetiségi adatok pontatlansága, különböző felfogása, manipulálása
A 19.század elején  a nemzetiség kérdését a nyelvhasználathoz kötötték, még nem volt szó olyanról, mint a nemzetiséghez tartozás önkéntes vállalása.  A magyarországi  németeknél a nemzeti identitás sem létezett még. Ki milyen nyelvet használt, ahhoz a nemzetiséghez tartozott. A felmérések során a magyarul már jól beszélő svábokat tehát könnyen könyvelhették el magyarnak. Ezt különösen a Fényes Elek-féle 1837-es  és 1851-es felmérésnél sejthetjük, mert egész egyszerűen elképzelhetetlen, hogy az ismert körülmények közt ilyen jelentős csökkenés-növekedés következhetett be egymást gyorsan követő időszakokban.
Megvizsgáltam az 1881-es népszámlálásnál  a megye összes evangélikus falvát is. Mint ismert, élhetünk azzal az egyszerűsítéssel, hogy (Sárszentlőrinc kivételével)  minden tisztán evangélikus falu tisztán német volt. Mégis azt tapasztaltam, hogy a Kéty és Bikács kivételével minden faluban az evangélikusok aránya néhány százalékkal meghaladja a német nemzetiség arányát. Ez is alátámasztja azt a hipotézisemet, hogy ekkoriban már a németek egy kis része már magyarként lett elkönyvelve, vagy magyarként határozták meg magukat, vélhetően azok, akik jól beszéltek magyarul. Az 1941-es népszámlálást már a családi emlékezet is megőrizte. A Baranyához tartozó Püspöknádasdon ekkor már sok sváb vallotta magát magyarnak. Ez más falvakban is így lehetett. Mint tudjuk, ennek nagy jelentősége lett néhány év múlva, de ez már egy másik történet.
A népszámlás "technikájának", az adatok manipulálásának tehát lehet valami szerepe.

3. Erőteljes asszimiláció
Erőteljes asszimilációt is alá tudjuk támasztani adatokkal. Például Szekszárd 19.sz. eleji mintegy 20%-nyi németsége az 1881-es népszámlálás idejére 4%-ra olvadt, Paks 50%-a 12%-ra, hogy csak két kirívó  példát említsünk. Dunaföldvár, Simontornya szórvány németsége pedig teljesen eltűnt.  Ez a két mezőváros a 19.század végére már teljesen elmagyarosodott. Néhány százaléknyi csökkenés még a legnémetesebb Bátaszéken is bekövetkezett.(80%-ról 73%-ra.)  Mint már említettük, szintén gyorsan asszimilálódtak a kirajzott, idegen környezetbe került svábok is. A 19.század végére már minden német faluban találunk pár százalék magyart is. A 19.század derekától már megfigyelhető az a tendencia is, hogy a karrierépítés fontos eszköze lesz a név magyarosítása. (Pl.a Szekszárdon 1832 óta tisztiorvosként működő Krenmüller  Tormayra magyarosított, a királyi főtanácsos Bánffay Simon is Baumholczerként indult egy vegyes magyar-sváb faluból, Szebényből.)  A németség  tehát asszimilációs nyomás alatt állt, aminek formáit érdemes megvizsgálni.


A németeket sújtó asszimilációs nyomás a reformkori Tolna megyében

A nemesi vármegye sajátos magyar intézmény volt. Védernyőként borult a megye fölé, az országos politika számos hatását kivédve. Ugyanakkor rendeleteivel külön világot képzett, és ez nagymértékben meghatározta azt, hogy egy megyében miként élhettek az emberek. A vármegyei nemesség politikai aktivizálódása tulajdonképpen II. József uralkodásának hatására történt, aki az országgyűlés nélkül, a rendi alkotmány felfüggesztésével hozta rendeleteit, amik sok esetben súlyosan sértették a nemesség érdekeit.  A Birodalom németes egységét és a felülről irányított polgári átalakulást célzó intézkedései  Tolna vármegyében is ellenállást váltottak ki. Még a Türelmi Rendeletének kihirdetését is három évig szabotálhatta a megye. Halála után a vármegyei nemesség radikalizálódva vetette bele magát a politikai küzdelmekbe.
Erre az időszakra Tolna  vármegye  nemessége is teljesen elmagyarosodott. A liptói eredetű Sztankovánszkyak és a horvát eredetű Festeticsek már eleve elmagyarosodva léptek a vármegyei történelem színpadára. A német eredetű Perczelekkel is ez hamar megtörtént, akárcsak a Gindlykkel, de még az Auguszékkal is. A francia-osztrák Mercy birtokait az Apponyiak szerezték meg, és a 18.század legvégére a német-francia ősökkel bíró Styrum-Limbourgok  kihaltak. A többi nemesi család már elve magyar volt. Bár a Habsburg-házhoz való lojalitásuk ezeknek a nemesi családoknak különböző mértékű volt, de a 19.század elejére a vármegyében is a haza ügye kerülhetett az elsők közé, semmi nem gátolta az országosan kibontakozó magyarítási mozgalom megyei támogatását. A napóleoni háborúk elmúlta utáni gazdasági válságban a haza kérdéséhez a haladás, a polgári átalakulás  kérdése is párosult, és ez a két kérdés 1848/49-ig meghatározta a megyei közéletet. A haza és a haladás kérdését közös nemzeti ügyként gondolták. "Az ország minden lakóját - nyelvétől függetlenül - a magyar nemzet részének tekintő politikai fikciót a hivatalos latin nyelv magyarra cserélésével, valamint az ország nemzetiségi lakosságának elmagyarosításával kívánták valósággá változtatni." /Glósz J./  Ekkor születik meg az elmagyarosítási gondolat,amely hosszú évszázadokra a magyar nemzetiségi politika lényege lesz. Az erdélyi szászok svájci mintájú gondolatait, vagy Széchenyi óvatosságra felszólító intelmeit félresöpörték, és ebben is a kossuthi radikalizmus lett a döntő. Svájc  helyett inkább Franciaország lett a minta, ahol a 18.század végi 50%-ról 85%-ra sikerült emelni a francia nyelvet használók arányát két generáció alatt.  A bretonok vagy a provanszálok fokozatos beolvasztása azonban úgy sikerült, hogy ott nem volt egy anyaország vagy egy rokon nemzet, amelyik állandó vonatkoztatási pont lett volna, míg a hazai szerbek,románok, szlovákok és részint a németek esetében is volt ilyen. A francia példa is megmutatta, hogy a nemzetiségi területeken folyó nyelvoktatás lesz az egyik kulcskérdés.
A kor magyar értelmiségére mély hatást gyakoroló herderi jóslat (lásd a Szózat ismert nemzethalálos vízióit)  úgy értelmeződött, hogy az egyes vármegyékben élő nemzetiségek jelentik az igaz veszélyt. Ekkoriban a magyarok aránya Magyar Királyságban messze nem érte el az 50%-ot, (Fényes Elek népszámlálásaikor  csak 44% volt, Erdélyt is beszámítva még alacsonyabb lett volna az arány) és alig volt a vármegyék közül olyan, ahol ne lett volna meghatározó a nemzetiségek aránya. Mint láttuk, Tolna vármegyében is csak 56% volt a magyarok aránya. Elnézve az egyre gyarapodó és erősödő svábságot, jogos lehetett az ijedelem, hogy hamarosan túlnőnek a magyarokon nemcsak gazdasági erőben, hanem létszámban. Jogosnak vélték azt az aggodalmat, hogy ez idővel a politikai hatalom megszerzésére is irányul.   (Az más kérdés, hogy ennek semmi alapja nem volt. A Schwäbische Türkei területén élő németek a két világháború közti  időszakig teljesen közömbösek voltak a nemzetiségi kérdések iránt, és nem volt egységes nemzettudatuk. Eleve vallásilag megosztottak voltak, és gyakran a szomszédos falvak is más dialektusban beszélték a németet. Vagy tíz különböző helyről, és különböző időkben érkeztek német földről.)
A magyar nyelvoktatásának ügye a II. József halála után összehívott 1790-ben induló országgyűlésen már előkerül. 1791-ben alkotják meg azt a tanügyi törvényt, amely már előírja azt, hogy a magyar nyelv kötelező tanítását a gimnáziumoktól felfelé, bármely iskolában.  Ezzel párhuzamosan  szorgalmazzák az alsó fokú oktatásban is a magyarul oktató  iskolák számának gyarapítását. A folyamat ellenőrzését tanfelügyelőkre bízták.  Ennek eredményeként 1798-ban Vitéz Imre " pécsi kerületbeli tudományok és oskolák királyi főkormányzója" meglátogatta Tolna vármegyét. Valósággal "kiakadt" azon, hogy a Bonyhád-Varasd-Tevel-Hőgyész útvonalon utazva, nemhogy magyar nyelvet oktató iskolát nem talált, hanem magyarul beszélni tudó emberrel sem akadt össze. Szenvedélyes hangú beszámolójában szorgalmazza, hogy a vármegye minél előbb lépjen fel ezen tarthatatlan helyzet ellen. Különösen azt hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi falvakat magyar tanító alkalmazására kötelezzék.
És a megye hamarosan cselekedett is:
  • 1807-ben a vármegye - a többi megyéhez hasonlóan - áttért a magyar nyelv használatára a megyegyűlésein
  • 1808-ban határozatot hozott a vármegye a német települések elmagyarosítására. Első lépésként elrendelte, hogy a községek magyar nyelvű jegyzőket alkalmazzanak. Ezt a vármegye következetesen véghez is vitte. Néhány éven belül már magyar nyelven lehetett a sváb falvakkal is kommunikálni.
  • 1830-ban kimondták, hogy az egyvallású községekben csak egy iskola legyen, tanítási nyelve pedig a magyar. A német  - olyan helyeken, ahol a gyermekek nem értenek magyarul - csak  a magyar nyelv tanítására szolgálhat. Tanító csak magyarul tudó személy lehet. Ha a régi tanító nem tud magyarul, ideiglenesen fogadjon maga mellé magyarul tudó segédet. A magyar tankönyveket pedig az elöljáróság vásárolja meg a község költségén. Ennek nem sikerült mindenhol maradéktalanul érvényt szerezni.
  • Ugyancsak ez a rendelet kötelezte a tanulókat nemzeti viseletük letételére és helyette magyar ruházat viselését rendelte el, magyarul a svábok általános harisnyás viselete helyett gatyát kell húznia mindenkinek. Még évek múlva is előjön ez a passzus, lhettek tehát ennek betartatásával is gondok.
  • Az egyházakat sem hagyták érintetlenül. Felkérték a felettes egyházi hatóságokat, hogy a településeken szüntessék meg a felekezeten belüli nyelvi - nemzetiségi elkülönülést. Ahol a lakosság ért magyarul, ott ezen a nyelven folyjon az istentisztelet, ahol nem, ott felváltva magyar és német nyelven. A templomi szolgálatot ellátó személy csak magyarul tudó lehet. Ekkoriban -különösen az evangélikusoknál- előfordult az, hogy német földről érkezett a pap, ennek véget vetett ez a rendelkezés. Innentől kezdve megfigyelhető, hogy a falvakba egyre gyakrabban kerülnek magyar nevű papok. Szepesy Ignác a reformkor pécsi püspöke is a magyar nyelv ügyének lelkes támogatója volt.
  • Megszüntették azt a gyakorlatot, mely szerint a vegyes lakosságú községekben a nemzeti arányok szerint választanak elöljárókat, előnyben kellett részesíteni a magyarokat.
  • A mezővárosok kézműiparában is meghatározó volt a német mesteremberek súlya. Őket a céhek magyarosítási rendeletei érintették hátrányosan. A céhekben az elöljáró csak magyarul tudó személy lehet. A céhgyűlés, a céh adminisztrációja is magyar nyelvű legyen. Nem vehető fel olyan inas, aki nem tud magyarul.
  •  1830-ban már a közigazgatás nyelve kizárólagosan  a magyar lesz. Nem csak az úriszéki tárgyalások, hanem a beadványok nyelve is kizárólag magyar lett. A közgyűlés végül felszólította a birtokosokat, hogy az uradalmak igazgatásában szintén térjenek át a magyar nyelvre.
  • 1836-ban felszólítottak minden 30 éven aluli lakost, hogy másfél éven belül adják fel nemzetiségi viseletüket, különösen a harisnyát, különben kényszeríteni fogják őket.
Ezekből a kényszerítésekből azonban nem lett semmi. Nem találunk forrásokat arra, hogy Tolna megyében a magyarítás során fizikai erőszakot alkalmaztak volna a németekkel szemben. Sőt a rendeletek mindegyikének sem tudtak érvényt szerezni. A magyarítás eredményességét Glósz József úttörő tanulmányában így összegzi:
" A magyarosítás csak felszíni sikereket hozott, tartós eredménye ott volt, ahol a fejlődés eleve ebbe az irányba mutatott. A megyei határozatok radikalizmusa nem párosult következetességgel a végrehajtásban - ehhez nem is álltak megfelelő eszközök rendelkezésre. A kampány ugyanakkor nem váltott ki reakciót, (Tolna, Paks, Dunaföldvár, Szekszárd készek voltak az elmagyarosodásra), a homogén, zárt paraszti világ felett pedig úgy vonultak el az események, hogy nem hagytak mélyebb nyomokat."

Ugyanakkor következő megállapítása a demográfiai adatok fényében ma már nem állja meg a helyét: "A felsorolt területek  asszimilációját ekkor még ellensúlyozta a völgységi zárt német nyelvterületbe ékelődő magyar és szerb enklávék fokozatos bekebelezése. Kisebbségi helyzetében a németség térfoglalása homogenizálódás, a magyaroké etnikai keveredés során ment végbe. A két tendencia között ekkor még viszonylagos egyensúly állt fenn, amin a nacionalista türelmetlenség sem volt képes változtatni." Mint a bevezető adatokból is láttuk, a reformkorban megtörik a németek számának gyarapodása, és a növekvő népesség ellenére létszámuk egy állandó szinten -egyre kisebb arányon- stabilizálódott. ( Glósz József következtetéseihez rossz népességi statisztikát használt, a Fényes Elek-féle "ingázásokat".) Tehát nem ellensúlyozta a német falvak homogenizálódása a Schwäbische Türkeiból kirajzottak és a mezővárosokban élők elmagyarosodását. Ezek mögött pedig igenis sejthetjük a nemzetiségi rendeletek hatását. Egy másik mondatának viszont nagy súlya van: "A zárt etnikai tömböt (ezt neveztem a Schwäbische Türkei törzsterületének) nem tudta kikezdeni az asszimiláció, de elszigeteltségében nem alakult ki nemzeti tudata sem." A mezővárosoknak az elmagyarosodása azt is jelentette, hogy a németségnek nem alakult ki értelmisége, ami hozzájárult ahhoz, hogy a nemzeti tudatuk nem alakult ki. A 18.században még meglévő, magukkal hozott polgáriasult tendenciák elsorvadtak.  Ennek később tragikus következménye lett, mert a nemzettudatuk  csak torz formában, a nácizmus ideológiai vértezetében, a Volksbund égisze alatt jött létre. De ez már egy másik történet.


Írásművemben főként Glósz József nagyszerű tanulmányait választottam vezérfonalul, ahonnét mondatokat már-már a plagizálás módszertanának megfelelően átvettem. (Nem kell annyit gépelni.) Tanulságos Balázs Kovács Sándor néhány tanulmánya is, különösen ez. Ez is sokszor épít Glósz Józsefre. Ács Zoltán alapművéből is sok mindent kiragadtam, régebben ez fenn volt a sulineten, most már nem találom. Haszonnal forgattam még a megyei forrásokat, például ezt, vagy ezt, a megyei reformkorról. A népességszámlálási adatokhoz használt források is mind fenn vannak a neten, részint a KSH honlapján, de Fényes Elek könyvei is elérhetők. Ezen kívül rengeteg kevésbé lényeges forrást használtam, de nem vagyok annyira precíz, hogy ezeket mind fel is tüntessem.

2017. május 28., vasárnap

A varsádi evengélikus templom / Die evangelische Kirche in Waschad

A falu a kilátóból
 Varsád a Hegyhát egyik legfontosabb evangélikus központja volt a XIX. század elejéig. 1719-től volt már imaházuk itt a lutheránusoknak. Első harangjuk is 1735-ből származik.A korábbi imaházukból van az a képünkön látható a Mózes-szobor, amelyik ma valószínűleg az Országos Evangélikus Múzeumban van. A paplak is a türelmi rendelet előtt, 1774-ben épült. Csak a templom építésével kellett várniuk a nem egyszer kegyetlen üldöztetés ideje alatt.
1786-ra készül el a varsádi templom.

A templom karzatán copf vázák képei közt az apostolokat látjuk.
A templom szószékoltára. Az eredeti oltárképen az Utolsó vacsorát ábrázolták, helyét ma egy jellegtelen XX. sz. elei kép foglalja el. A szentélyfalon II.József képét láthatjuk.

Figyelemre méltó a papi pad is. A pad tetején a Szeniczey Bárány család címerét látjuk. Ennek a híres lelkészcsaládnak a Dél-Dunántúlon számos legendás tagja működött fő- vagy alesperesként. Szeniczey Bárány Pál volt Varsád lelkésze a templom építésének idején. ami azért meglepő, hiszen színtiszta német település kapott magyar lelkészt. Végezetül következzenek a szokásos fogyatkozási adatok:
1903: 1472 lakosból 1314 evangélikus, mind német anyanyelvű
1949: 1058-ból 200 ev.
2001: 433-ból 63 ev.
2010: 370
2015: 359  fő lakja
A falu néhány érdekes lakóépületéről itt közlök képeket.

2017. május 26., péntek

Még egy kis Bulgária: Veliko Tarnovo, a régi főváros

A Caravec-erőd. Ez nagyjából  az a bolgároknak, mint nekünk a Budai Vár, csak nem Szófiában van.
Az előző bejegyzésem során terelődött a figyelmem Bulgária egykori fővárosára, Veliko Tarnovora.  Veliko Tarnovo kétszer is volt Bulgária fővárosa,először a 12-15. században, Bizánc és az Oszmán birodalom közti időben, másodszor pedig rövid ideig a 19.század végén, amikor végre lerázták a török igát. Ami nekünk 150 év volt,az nekik több mint 400.
A Mennybemenetel temploma.Szép ősi templomnak gondolhatjuk, rangja is a legmagasabb az ortodox bolgár egyházban. Valójában az 1978-1985 közt épült elpusztult középkori helyén. Az eredetiből csak az alapfalak maradtak meg, meg egy vázlatos skicc egy kódex lapszélén. A bolgárok is nehezen szembesülnek azzal, hogy egykori középkori dicsőségüket teljesen lenullázta az Oszmán Birodalom . Ez a frusztráció közös bennünk és bennük. Mi is újabban újjáépítjük a középkort, az már nem is számít, hogy ez hiteles-e vagy sem.
Ifjú korának megfelelően a belsőben modern falképeket látunk, amelyben művészi eszközökkel próbálnak utalni a templom egykori pusztulására. A képek sokszor szakítanak is az ortodox hagyománnyal és a nyugat-európai művészetre utalnak.
A nagyon szép természeti környezetben,a Jantra folyó partján terül el a város.  A középkorban  kb. 15 ezres lakossága volt szemben Buda 10 ezer főjével. Veliko Tarnovo viszont egyszerre volt világi és egyházi központ, ami Budáról nem mondható el.
Az erőd főkapuja.
Az erőd részlete az óváros házaival.
A Jantra folyó fölé magasodó házak.
A folyó.
A 40 Szent Mártír templomának oroszlánjai

Ez a templom rendkívüli jelentőségű bolgárok számára, mert ez volt a cárjaik temetkezési helye. A középkori kolostorból itt is kevés maradt fenn. Ide temették Árpád-házi Anna Máriát is, II.Endre lányát, aki az egyik legnagyobb cár, II. Iván Aszen második felesége volt. A történet érdekessége, hogy Iván a Szentföldről hazatérő Endrével megegyezett a lányt illetően, ezért elvált az első feleségétől. Ezt a középkorban úgy mondták, hogy eltaszította magától, és úgy látszik az ortodox egyházban ez kivételesen megengedhető volt, ha ezt kívánta az államérdek. 
A Szaloniki Szent Demeter templom a középkori bolgár művészet egyik csúcsa, stílusteremtő alkotása.
Aprócska kis templom. A középkorban a templomok mérete és száma egyenes arányosságot mutatott a gazdagsággal. Bulgáriában a templomok aprók. Ez van itt Tarnovóban, ezt láthatjuk Neszebárban is. Most ha összevetjük a ezeket az elpusztult esztergomi Szt. Adalbert székesegyház 75 méteres hosszával (nem is beszélve a brassói szászok 89m-es templomával)  akkor érzékelhetjük a nagyságrendeket. (És ha a winchesteri katedrális 170m-es hosszával, akkor is.)
Az új ortodox katedrális Kolju Ficseto (1800-1881) műve, a bolgár nemzeti újjászületés nevű korszak alkotása. Ez a 18.század végén induló korszak hozza el a bolgár nemzeti öntudatosodást, amelyik végül a nemzeti önállóság kivívásában csúcsosodik ki.  Párhuzamba a mi reformkorunk állítható a szabadságharccal. Azért nagy különbség, hogy egy osztrák vagy egy török fél ellenében folyik-e, a sikerességről és az orosz szerepvállalás előjeléről nem is beszélve.
Mutatóba maradt egy-két török emlék is.
Tarnovo régi házai közt...

... még számos törökös hangulatút találunk.
Ritkább az ilyen "monarchiás hangulatú" épület.
A város ma kb. 60 ezres. Modern városrészeit inkább nem mutatom be. Több mint félmillió turista keresi fel évente, többségük bolgár.

2017. május 17., szerda

Neszebár templomai

Még mindig a bizánci templomok hatása alatt állok. Most leporlom a bulgárai Neszebárból származó emlékeimet, ahol a középkorban 40 templom volt. Ebből mára 10 maradt, néhány romokban. Romos a nagyon korai Hagia Sophia-templom is, ami 5 -6.századból származik. Ez volt a korai középkorban a püspöki templom, amíg a velenceiek ki nem fosztották. Ezt követően már csak vegetált, míg a 18.században végleg el nem hagyták.  Azóta rom.

Eleuszi Szűz Mária templomának romjai a tengerparton. Ez is 6.századi eredetű.  Neszebár egy kis szigeten áll, ma idegenforgalomból él. A szigetet már 5-6. században falakkal vették körbe a bizánciak, ennek egy megmaradt bástyáját is látjuk a képen. Ez a templom egy 14.századi földrengésben pusztult el. A hozzáépült kolostor a tenger alá süllyedt. Mára a partot feltöltötték parkolónak. 
A Keresztelő Szent János templom már tipikusan 11.századi bizánci templom

Csaknem dísztelen kőtemplom ez, nagyon egyszerű tégladíszítéssel.
A Szent István székesegyház is a 11.századból származik, de folyamatosan építgették 18.századig. A Hagia Sophia pusztulása után ez a kis templom  lett a püspökség székhelye.
Ezen a templomon már megfigyelhetjük a neszebári templomok jellegzetességét, a vegyes kő-tégla falazatot, ahol a díszítő szerep a tégláé.
A templom ma elsősorban a falképeiről híres. A templom külső homlokzatán is ezeket látjuk.A falképek zöme a 16.századból származik.

A kiváló állapotban fennmaradt falképek

Az ikonosztáz is a 16.század végéről származik.

 A város 1453-tól a 1878-ig török megszállás alatt állt. Ez a hosszú vegetálás időszaka volt, de az ortodox vallás gyakorlását bizonyos keretek közt engedélyezték a törökök.

A betlehemi gyermekgyilkosság

Az ikonosztáz.

Falképek mindenütt


A jobb oldalon látható díszesen faragott szószék 18.századi.
A kisméretű Szt. Tódor-templom 13.századi

Két falán a jellegzetes kő-tégla díszítéseket látjuk.

A másik két oldalon  ez a díszesebb burkolat nem készült el. Itt megfigyelhetjük, a vegyes fa-kő falakat.
A Szt. Paraszkevi-templom  a13-14.századból való. Ebben az időszakban a bolgár-bizánci csatározások voltak a jellemzőek.
A templomot újabban restaurálták és egy elég magas ráépítést kapott, ami nem túl szerencsés szerintem. Én még szerencsére hat éve láttam.

Ezen a templomon már a kerámiadíszítéseket is láthatjuk.

A  belsőben nem sok minden maradt fenn.
A Szt. Mihály és Gábriel arkangyal templom a 14.századból származik,kissé már romos.

Az egyszerű belső.

A jellegzetes neszebári stílus: tégla-kő-kerámia fal.

Vakárkádok.
A Krisztus Pantokrátor-templom a legdíszesebb templom Neszebárban. A 14.századból való.

Érdemes megfigyelni, hogy a homlokzaton egy szvatisztikus (horogkeresztes) díszítősor fut végig.

Kupoláján is a díszes kerámiaberakásokat láthatjuk.
Az 1913-as földrengésben megsérült, azóta romos az  Aliturgetos Szent János-templom, ami szintén a 14.században épült.

A templom rendkívül szép tégladíszítésekkel rendelkezik.

Az Aliturgetos annyit jelent, mint "fel nem szentelt". A templomot azért nem szentelték fel, mert egy munkás  az építkezés során leesett, és meghalt. Ennek ellenér templomként használták a nagy földrengésig.
Kívülről szinte jelentéktelen a 17.századi  Szent Megváltó-templom. a török hódoltság alatt kisméretű, egyszerű templomok épültek csak.
Belül azonban a templommal egykorú falképek sokasága maradt fenn.

A felső sorban Jézus életéből való jelenetek húzodnak, alul különböző szentek.

Sok az ószláv felirat is.

A kisméretű szentélyben a Platytera-tipusú Istenanya ábrázolást látjuk.
A városkát egy keskeny földnyelv köti össze a parttal. Ezen egy török kori szélmalom áll.
Egy bizánci toronyból kialakított ház.

Tipikus ház a neszabári óvárosból. Alig lehet itt olyan házat látni, ami ne a turizmus gyakran giccses igényeit szolgálná ki.